A NOREX ERP EGY TECHNOLÓGIA-
ÉS SZÁLLÍTÓFÜGGETLEN TANÁCSADÓ CÉG.

Legfontosabb alapértékünk, hogy nem képviselünk semmilyen technológiát, szállítót. Szívügyünk, hogy kizárólag ügyfeleink üzleti érdekeit tartjuk szem előtt. A projekteknél pedig egyedi szemléletmóddal és módszertannal vezetjük a folyamatokat, amiben segítségünkre van 27+ évnyi szakmai tapasztunk, valamint a hátunk mögött álló 135+ projekt. .

Olyan szakemberek alkotják csapatunkat, akik elhivatottak, magasan képzettek, mégis képesek emberi nyelven beszélni egy olyan bonyolult témáról, mint az IT világa. Hiszünk benne, hogy a vállalati folyamatok és a digitális transzformációs projektek emberibb stílusban, hatékonyabban és fenntarthatóbb módon is kivitelezhetők.

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2022-ben cégvezető-tulajdonosunk Kulcsár Alexandra lett az ÉV ERP tanácsadója a Hungarian Business Awardson.

2024. októberében pedig a NOREX ERP vehette át a Business Champions of Central Europe elnevezésű rangos régiós üzleti díjat.

100%

függetlenség

135+

projekt

27+

év tapasztalat

MIÉRT DOLGOZZATOK VELÜNK?

Alapvetően az a célunk, hogy úgy dolgozzunk Veletek együtt, hogy a projekt végén már ne legyen szükségetek ránk – így ösztönözzük a megfelelő projekt- és informatikai kultúra kialakulását. De tudjátok, mi a legjobb?

Sokan mégis visszatérnek hozzánk, mert a sikeres közös munka után szívesen bíznak meg minket újabb digitalizációs projektjeik támogatásával.

Szolgáltatás-portfóliónk és saját fejlesztésű „COMPLETE” módszertanunk biztosítják Nektek, hogy minden lehetséges előnyt elérjetek az informatikai és üzleti projektjeitek során. ​

DIGITALIZÁCIÓS TANÁCSADÁS

Hiszünk abban, hogy azoknál a cégeknél, ahol a folyamatok, a szervezet és a digitalizációs megoldások összhangban vannak egymással – ott a kollégák kiegyensúlyozottabbak, a cégérték növekszik, az ügyfél-elégedettség javul.
Számos szolgáltatásunkkal tudunk abban segíteni, hogy a vállalat digitalizációs téren komoly eredményeket tudjon elérni.

  • Digitalizációs érettség felmérése
  • ERP érettségi szint felmérése
  • COMPLETE módszertan segítségével ERP vagy egyéb üzleti szoftverek, mint CRM, WMS, MES, HR stb.) szállító kiválasztás – ennek keretein belül vagy akár önálló szolgáltatásként 
  • Üzleti igények felmérése, követelményspecifikáció elkészítése
  • ERP „egyetem” – cégre szabott tudásátadás, workshopok és coaching szolgáltatások
  • ERP bevezetési (upgrade) projektek minőségbiztosítása
  • ERP bevezetési projektek projektmenedzsmentje
  • ERP rendszerek funkcionális auditja, integrációs auditok
  • ERP projektek auditja, projekt készültségi felmérések
  • ERP rendszerekhez kapcsolódó szállítói szerződések auditja és kialakítása, a szerződéses tárgyalások menedzselése
  • ERP használat optimalizálása, HR folyamatokba történő beépítése
  • ERP babysitting és használati audit
MANAGEMENT - TANÁCSADÁS

Számos iparágban dolgozunk az üzleti folyamatok hatékonyságnövelésén:

  • Cégeladás, cégutódlási előkészítés előtti üzleti folyamatok átalakítása
  • Cégvásárlás utáni folyamatok felmérése
  • Önköltségszámítási modell kialakítása, elő- és utókalkulációs modellek és folyamatok felépítése
  • BPR (üzleti folyamatok átalakítása) tanácsadás, az ERP rendszerekhez kapcsolódó üzleti folyamatok hatékonyságának növelése
  • Folyamat kontroll szolgáltatások (belső audit)
  • Projekt- és programmenedzsment szolgáltatások
  • Ügyviteli utasítások, munkautasítások elkészítése
STRATÉGIAI TANÁCSADÁS
Időnként szükség van felülről ránézni a vállalatok működésére, valódi stratégiai nézőpontból átgondolására – ebben a VUCA világban különösen igaz ez. Az alábbi szolgáltatásainkkal érdemes közelebbről megismerkedni egy beszélgetés keretein belül vezető tanácsadóinkkal:
  • Szoftver (alkalmazás) stratégia elkészítése
  • Digitális stratégia
  • Informatikai stratégia kialakítása, felülvizsgálata és/vagy kialakítása
  • GAP-FIT analízis – Cégfelvásárlás esetén a különböző üzleti folyamatok és az informatikai rendszerek közötti kritikus eltérések felmérése
  • Pénzügyi-számviteli működési stratégia kialakítása, számviteli poltika kialakítása

4 FŐ ÉRTÉKÜNK

Hitelesség és kommunikáció

Nem tartjuk ügyfeleinket „függőségben”. Célunk, hogy olyan hatékonyan kommunikáljunk és dolgozzunk együtt Veletek, ami a projekt lezárása után az adott témában nem igényli a további jelenlétünket.

100 % Függetlenség

Nem képviselünk semmilyen technológiát, szállítót – kizárólag a TI üzleti érdekeit tartjuk szem előtt.

Tulajdonosi szemlélet

Olyan minőségben képviselünk Titeket, mintha a saját cégünkről lenne szó. Hiszünk abban, hogy minden projektünknél ez a szemlélet alapozza meg a hosszú távú bizalmat és egymás kölcsönös megbecsülését.

Értékteremtés

Az informatikai vagy üzletfejlesztési projekt sikere és megtérülése sok tényezőn múlik. Szenvedélyesen dolgozunk azon, hogy mindig többet, jobbat kapjatok Tőlünk, mint amiben a szerződésben megállapodtunk.

Kapcsolat

Írj nekünk emailt: